Többek szájából hallani, hogy nem maradunk fenn hajnali kettőig, de hirtelen ismét Perudo parti alakul ki, mert a Csabáék még nem ismerik, és az ember ott segít, ahol tud, meg ahol van. A vége megint hajnali kettő, de nem baj, mert erős a szervezetünk, és egyébként sem szoktunk sokat aludni (csak páran szeretnének, ők viszont évek óta).

Csütörtökön szabad program, végre, és ez mi mást jelenthet, mint egy igazi, komoly, odafigyelős petanque meccset. Versenyen kívül persze, mivel csak hárman vagyunk, és a jelenleg érvényes rendszer szerint ugye az számít koomam.hu eseménynek, amikor legalább 5, nem egy családba tartozó tag jön össze. De le van szarva, a lényeg az, hogy játszunk, itt végre először. Befejezni természetesen nem tudjuk, illetve félbe kényszerülünk hagyni az ebéd miatt, de nem siránkozunk, sőt örülünk az energiabevitelnek, mert komolynak ígérkező, Szanticskára célzó bicajtúra vár ránk délután, mely viszonylag hirtelen be is következik, és ugyancsak váratlanul ér minket a Dugó ötlete, miszerint ne az országúton, hanem a dombokon átvágó, sokkal rövidebb földúton kerekezzenek azok, akik képesek rá (mármint van kerékpárjuk, tudnak biciklizni, és nem terhesek). Azzal kecsegtet minket, hogy az aszfalt ötször hosszabb lenne, és itt csak egy emelkedő van, rögtön az elején, amelynek tetejére ő már feltekert, tehát fel lehet. Asszony és gyerek a kocsiba, mi meg nyeregbe, aztán amikor a falu szélén bekanyarodunk jobbra, és meglátjuk a hosszasan, meg nem is enyhén tornyosuló klasszikusan szétmosott, agyonjárt földutat, akkor egy pillanatra elakad a lélegzet, elszomorodik a szív, és a test választaná mégis inkább a terhességet, de már késő, legalábbis ezen túra szempontjából.