Borsó és Anda sétát tesz a környéken, várva a vélhetőleg hamarosan megérkező Dugóékat, akik aztán valóban, és így már nem vagyunk olyan ijesztően kevesen (pedig de), ami azért is sokat jelent, mert a Csabáék meg telefonoznak, hogy nem jön össze nekik az indulás, csak másnap. Vacsora után másnapi programterv, majd társasjáték: Perudo.

Kedden délelőtt 10:00-kor elindul a bicajtúra, keresni egy patakot, benne rákkal, hogy megfogjuk azt. Dugó a két fiát, Anda a Borsót cipeli gyerekülésben, hősök a hőségben, míg Ildi és Kata a 7 személyes Peugeot-val, a tetőn 3 kerékpártartóval, a biztonság kedvéért. Emelkedő, lejtő, emelkedő, lejtő szünet nélkül, hogy a végén aztán a kiindulási ponttal egy magasságban lévő Gagyvendégiben rezzenéstelenül áthaladjunk az észrevehetetlenül kicsi Bátor-patak felett (a Cserehát dombvidéke gyönyörű, de bringázni rajta nagyon idegesítő). A faluban életnek nem igazán van nyoma, a kocsma zárva, a vegyesbolt pedig csak áruátvétel miatt tekinthető meg 5 percre, de ez is elég arra, hogy a hűtőben lévő 3 üveg sörből kettőt megvegyünk (egyrészt csak kettő kell, másrészt még soha nem láttunk István nevű terméket ebben a kategóriában, ezért azt ott hagyjuk). Rövid konzultációt tartunk a helyi erőkkel, akik szerint errefelé 40 éve volt utoljára értékelhető vízhozam, és ha rákot akarunk, akkor menjünk a Rakaca-patakhoz. Az viszont messze van, ezért teszünk még egy kisérletet, és oldalról támadjuk a vízfolyás elméleti nyomvonalát, árkon-bokron át. Megtaláljuk, de minek: 50cm széles, 10cm mély, nincs benne élet. Bennünk sem sok maradt, ezért aztán bringák fel a tetőre, és autóval gyorsan haza, ahol rögtön gyerekmedence felállítása, fürdés. Délután okos és finom alvás, felébredés után meg már jönnek is a Csabáék, nagy baj nem lehet, csak hideg sör, üldögélés.