Szerdán elmentek Urayak is, de mi, a maradék, új erőre kapva Aggtelekre zötyögtünk, ahol vicces hölgy vezetett minket csoportban körbe a barlangban, zenélt is benne a szentem, s kijőve Tomziék furgonjának hátuljában maradék húst, uborkát, kenyeret faltunk állva az esőben, és mit csináltunk? Nevettünk, már megint.

Smicu már mióta magyarázott valami szuper pisztrángtelepről, na másnap el is mentünk, és tényleg szuper volt. Meneteltünk keskenyvágányú vasúti síneken a súrlófényben, kisvonatoztunk, a falánkok vattacukrot tömtek magukba, csónakáztunk a lillafüredi tavon. És már nem is mondom mit csináltunk állandóan ezen közben...

Pénteken elmentek Csabáék és Páncsó, mi, még kevesebb maradék hencseregtünk, felhőket figyeltünk a Borsóval, amíg Tomzi, Rita, Szofi, és András elmentek Kassára sztrapacskát enni, de nem tudtak, inkább hazajöttek. Este nevettünk a teraszon, meg boroztunk, de égve maradt egy gyertya - ne firtassuk, ki hagyta ott.

És megint a csodás intuíciók, mert Csille Márti hajnalban kiment maga se tudja miért - !!!- és látá vala ég az asztal, izzik, olvad! Sivákolt, erre a Macek - aki már belejött az életmentésbe - kirontott, és ketten eloltották a lávafolyamot. Hősök. Ez volt a tűzeset hajnala, az elutazás napja. Bután néztük az asztalban füstölgő irdatlan lukat, összepakoltunk. Bocsánatot kértünk, s egyben elbúcsúztunk a háziasszonytól, végül is így menekülőre foghattuk.