Ki ki ment erre, arra, amarra. Volt közben még cüssz, meg báró lova, meg szülinap, névnap, és kómám, de nekünk is kell, hogy maradjanak titkaink...

[kata]

Az egész dolog teljesen valószínűtlenül indult, hiszen már éppen be akartuk fejezni aznapra a szálláshelyek borzolását, amikor előbukkant ez a vicces nevű falu, eldugva ott északkeleten a dombok között, és nem elég, hogy van ott egy felújított, lakható kúria (a kastély megszólítás enyhe túlzás, lássuk azért be), hanem jól is néz ki, és - mint az másnapra kiderült - van még foglalási lehetőség a nyárra. Ergó lefoglal, megelőlegez, és izgatottan számolja a napokat.

Odautazáskor aztán az út vége felé az izgalom transzformálódik, és az válik elsődleges kérdéssé, hogy mikor érünk már oda, mert kezdünk belerohadni a kocsiba, és a bepréselt málha lassan teljesen átveszi az uralmat a belső térben, fojtogatva az utasokat. De aztán a sokadik leágazás után, mikor már az út is a legteljesebb mértékben kezdett elfogyni, megérkeztünk a parkba. Mit park? Őspark! Minden túlzás nélkül első pillantásra gyönyörű, minden a helyén van, tökéletesen idillikus. A ház tényleg teljesen felújítva (a pincében lévő fent említett gonosz bojler kivételével, amelynek azonban az a hajnali majdnem-felrobbanás volt az utolsó produkciója, azután leváltották posztjáról), a park (tényleg nem kert, hanem park!) izgalmasan változatos, a növényzet pompás, lent a végében egy patak mozog.