Petank, ahogy még soha. (Jégpetank a Velencei tavon)

Molnár Csaba régi álma valósult meg vasárnap, amikor a kómák jégpetankozni mentek a Velencei tóra. Volt már petank fekete salakpályán Szanticskán, volt homokban a horányi Duna parton, füvön a gagyi kúria mellett, volt kavicspályán a Vérmezőn, és most volt jégen is. Vasárnap 11 óra körül indultunk: Dugóék, mindhárom(!) gyerekkel, Fáni, Kata, Borsó, a Molnár család fele, Smicu és Berci otthon maradt. A nap folyamán Smicu is megvalósította egy régi álmát, de erről majd később, haladjunk időrendben. Ott volt Johanna és Tomzi, Viktor (Csaba kollégája), Anda és Szofi. Láthatjuk, hogy ez egy gigantikus petank-parti lehetett volna, ha Agárdra érve nem fogadott volna sarkvidéki eredetű jeges szél, és -50 fok. Annyi persze nem volt, de úgy éreztük.

A bemelegítés után (forralt bor, Ali-féle töltött karaj, magos kenyér, tepertős pogácsa) a legbátrabb sportemberek elindultak a jégmező irányába, mert fűtötte őket a sportszeretet. Akiket a sportszeretet nem tudott felfűteni, rögtön melegedni indultak (Dugóék, Johanna és Szofi). A lányok később kimentek a jégre, még mindig qrva hideg volt, de gyönyörűen sütött a nap, szép volt a befagyott tó, csillogott a jég és javában folyt a játék. Egyáltalán nem meglepő módon a jég csúszott, ezért némi ügyességet igényelt úgy elhajítani a golyókat, hogy ne csússzanak túl messzire. Voltak, akik ügyesen kihasználták a fenti törvényszerűséget, Molnár Zsófi például korcsolyázott egy jót, másoknak inkább gondot okozott: Csaba játék közben hatalmasakat esett. A harmadik vagy negyedik esés után a földön maradt, már éppen kezdtük kiszámolni, de aztán helyrejött.