Legyen akkor áldás, békesség, mert az jobb, mint az egyéb lehetőségek, és elvégre tavasz van, teljesen május, ilyenkor csak a bolondok ülnek otthon egyedül.

Legyen akkor Pécs, ott van jó ház, jó emberekkel, és bár kicsit messze van, az a tapasztalat, hogy megéri odamenni. Budapesten még szép az idő, menet közben aztán gyanakodni kezdünk, majd a Mecsekben lecsap ránk a 130 km/h sebességű vihar. Tényleg elég komoly cucc volt, néha már azt fontolgattuk, hogy leállunk a felfelé vezető szerpentinen, aztán majd meglátjuk, hogy a többiek kikerülnek-e minket, és/vagy nem omlik-e ránk a hegy. De aztán nem adtuk fel, becsoszogtunk a városba, ahol kidőlt fák, és úszó autók fogadtak. Ennek megfelelően a teraszon üldögélés elmaradt, de szombaton mindent bepótoltunk.

Legyen akkor napfény (vakító),petanque (kápráztató), hazatérve mojito (mámorító), malacsült (ropogó). És jöttek a Tamásék is, vacsoráltuk a köménymagos állatot, és tudtuk, hogy tavasz van, annak is a legjobb része. Másnap kimentünk a híres(?) pécsi vásárba, ahol 300-ért kopott üvegváza, 20000-ért tangóharmonika, 250000-ért napóleoni flinta volt kapható. Plussz ingyen kutya-, és macskakölykök több kupacban, vérmagyar pólók, oláh cigányok, tetovált nők, őrültek, és persze kosz, büdösség, ahogy az elvárható. Utána ebéd a Tamáséknál, ahol a régi ház az Ancsa hasával együtt alakulgat, és csak a Berci örök.

(az összes - 52 vs. 42 - kép itt, nagyobb méretben)