A felsőgagyi nyaralás után azonnal Dunaújvárosba hajtattunk, mert a Gábor és a Fruzsi éppen arrafelé gondolt esküdni, mi meg úgyis ráértünk, hát legyen nekik egy jó napjuk, meg talán nekünk is, bár ezzel kapcsolatban voltak kétségeink.

Az út hosszú volt, többször teljesen megolvadtunk, de Dunaújváros - mint tudjuk - gyönyörű, tehát megér némi erőfeszítést (a Macek élt ott két évig, és azt mondja, tényleg nem rossz hely, mi meg nem éltünk, hát hogy jövünk akkor ahhoz?), de mondjuk olyasmit talán már nem, hogy amikor már csak annyi időnk maradt, hogy éppen nem késünk el, akkor eltévedünk (tele van templommal a város), és persze pont két szélütött, időskorú vallásrajongó hölgytől kell megkérdeznünk, hogy ez-e az a templom, és ha nem, akkor az hol van, amit mi keresünk.

Végül azért megérkezünk, nem késünk el, ifjú pár bevonul, a templom kedves és szép, szertartás, fényképeszkedés (gyerekkel, anélkül, együtt), hőség továbbra is, a gondolatok már a hideg italok felé járnak, aztán végül mi magunk is a Lemezhajlító Kft. Üdülőtelepén, és minden jó lesz, a testmegnyugszik.

Petanque most nem játszott (pedig volt nálunk!), és rettentő hamar elfáradtunk, megpróbáltunk csendben lelépni, de elbuktuk, ezért a Fáni megígérte, hogy csak hazaviszi a gyereket, aztán visszamegy. Így is lett, de arról majd meséljen nektek Ő. Másnap laza, óvatos felkelés, pakolás, egy jó kávé, Borsó bűbájos, más nem is kell az embernek. Aztán ki haza, ki meg máshova.