|
|
http://www.koomam.hu/utazgat/nyaralas/050619_gagy/index.html
(ez kicsit hosszú lett, de nem is egy napos program volt :-)
| Idézet: |
Most inkább nem kockáztattunk, hanem ismételtünk, mert óvatosak vagyunk, és szeretjük a jó dolgokat. Persze nem volt olyan jó, mint tavaly, de aki ezen komolyan meglepődik, az hülye. Volt ugyan ellenjavallat a helyszínnel kapcsolatban, de az vita nélkül kiesett, mert egyéb okokból nagyon nem lett volna szerencsés. Túljelentkezésre számítottunk, elsősorban a szilveszteri létszám alapján, de ez egyáltalán nem jött be, sőt komolyat szívtak azok, akik az első hetet is vállalták, lévén nagyjából fél házzal nyomtuk, a költség viszont fix volt, tehát. Tanulság: egyrészt nincs, mert nem is lehet, másrészt a jövőben inkább csak 1 hetes akciókat szervezünk (ami persze ugyanúgy lehet bukta, de hát mégsem ülhetünk otthon egész nyáron).
Indulás 19-én, vasárnap kora délután Budapestről: Borsó, Kata, Fáni, Anda. A tetőn gyári új csomagtartó, box, és egy kerékpár (szintén gyári új szállítón), meg sem állunk Miskolcig, ahol be a Corába, és ott 70 perc alatt, 85.000 forintért beszerezzük az alapkészletet, majd továbbállunk, és egy utolsó lendületes 1 óra után becsorgunk a kúria parkolójába, Kocsán Éva és fia már vár, átadás-átvétel, kipakolás, megpihenés, most már jó (csak még nem hideg a sör). Vacsora, Unikum, félhideg sör, hideg kaja. Telefon Smicunak, hogy mit nem tudtunk megvenni helyhiány, vagy egyéb okok miatt. Hamar bealvás, ösztönösen mindenki a tavalyi szobájában.
Hétfő reggel 06:30-kor a Fáni vissza Budapestre dolgozni (hogy jöhessen Erdélybe augusztusban), sajnálatos. Délelőtt fűnyírás a petanque pályán, majd a tönkrement fűnyíró javítása órákon át, újra és újra nekifutva, míg végül kiderül, hogy csak lecsapódott a biztosíték, a gépnek pedig semmi baja.
Borsó és Anda sétát tesz a környéken, várva a vélhetőleg hamarosan megérkező Dugóékat, akik aztán valóban, és így már nem vagyunk olyan ijesztően kevesen (pedig de), ami azért is sokat jelent, mert a Csabáék meg telefonoznak, hogy nem jön össze nekik az indulás, csak másnap. Vacsora után másnapi programterv, majd társasjáték: Perudo.
Kedden délelőtt 10:00-kor elindul a bicajtúra, keresni egy patakot, benne rákkal, hogy megfogjuk azt. Dugó a két fiát, Anda a Borsót cipeli gyerekülésben, hősök a hőségben, míg Ildi és Kata a 7 személyes Peugeot-val, a tetőn 3 kerékpártartóval, a biztonság kedvéért. Emelkedő, lejtő, emelkedő, lejtő szünet nélkül, hogy a végén aztán a kiindulási ponttal egy magasságban lévő Gagyvendégiben rezzenéstelenül áthaladjunk az észrevehetetlenül kicsi Bátor-patak felett (a Cserehát dombvidéke gyönyörű, de bringázni rajta nagyon idegesítő). A faluban életnek nem igazán van nyoma, a kocsma zárva, a vegyesbolt pedig csak áruátvétel miatt tekinthető meg 5 percre, de ez is elég arra, hogy a hűtőben lévő 3 üveg sörből kettőt megvegyünk (egyrészt csak kettő kell, másrészt még soha nem láttunk István nevű terméket ebben a kategóriában, ezért azt ott hagyjuk). Rövid konzultációt tartunk a helyi erőkkel, akik szerint errefelé 40 éve volt utoljára értékelhető vízhozam, és ha rákot akarunk, akkor menjünk a Rakaca-patakhoz. Az viszont messze van, ezért teszünk még egy kisérletet, és oldalról támadjuk a vízfolyás elméleti nyomvonalát, árkon-bokron át. Megtaláljuk, de minek: 50cm széles, 10cm mély, nincs benne élet. Bennünk sem sok maradt, ezért aztán bringák fel a tetőre, és autóval gyorsan haza, ahol rögtön gyerekmedence felállítása, fürdés. Délután okos és finom alvás, felébredés után meg már jönnek is a Csabáék, nagy baj nem lehet, csak hideg sör, üldögélés.
18:30-kor megkezdődik a vacsorakészítés, ami kudarcba torkollik, nem lévén értékelhető ereje a PB palackos gáztűzhelynek. Szerencsére kiemelkedően értelmes emberek vagyunk, ezért eltöltjük valahogy az időt a tábortűz mellett borozgatva (szar pécsi a Tomzitól :-), és még a gyerekek is besegítenek egy rögtönzött színházi előadással (versek, dalok, bohóckodás), így aztán még tudunk örülni annak, amikor éjfél körül eszünk a továbbra sem teljesen kész táplálékból.
Szerdán a reggeli után majdnem petanque, de a Jakabot megcsípi egy gonosz vöröshangya, ezért a Dugónak mesét kell olvasnia, mert az elmulasztja. 12:30-kor indulás Lillafüredre, a tavaly már megismert, és nagyon megszeretett Garadna parti pisztrángtelepre. A szintén tavaly megismert, de egyáltalán nem megszeretett útépítések miatt sok a totyogás, az út váratlanul és fárasztóan sokáig tart, ráadásul közben elkezd esni is, de végül persze nincs kegyelem, és megérkezünk. Van pisztráng is, meg szerencsénk is, mivel a hely hétfőn és kedden zárva tart, de ezt mi nem tudtuk (és miért kérdeztük volna meg? :-) A kedves halak továbbra is tökéletesek, és ezt még az sem bírja lerontani, hogy újra elkezdi az eső. Evés után jól esik a mozgás, ezért felmegyünk a kisvasúttal a két megállónyira lévő végállomásig, ahol a Garadna-patakot meglátva nem bírjuk megállni, hogy ne ugrasszuk be a Dugót, mutatná meg végre a rákot, mint létező állatot. Többen besegítenek, de semmi, csak nagyon hideg víz, meg a parton óriási csigák. Hazafelé veszünk házisört, megmagyarázhatatlan okokból kóstolás nélkül, és persze rögtön 6 literrel. Kikerülendő az unalmas, és lassú utat, Diósgyőrün belül felvágunk északra, és a dombokon át gurulunk. Otthon a tegnapi vacsora második része tovább sül, ismét baromi sokáig, mindenki türelmetlen, de végül persze eszünk, mi más történne. Sört gyorsan kiöntjük, minősíthetetlen.
Többek szájából hallani, hogy nem maradunk fenn hajnali kettőig, de hirtelen ismét Perudo parti alakul ki, mert a Csabáék még nem ismerik, és az ember ott segít, ahol tud, meg ahol van. A vége megint hajnali kettő, de nem baj, mert erős a szervezetünk, és egyébként sem szoktunk sokat aludni (csak páran szeretnének, ők viszont évek óta).
Csütörtökön szabad program, végre, és ez mi mást jelenthet, mint egy igazi, komoly, odafigyelős petanqeue meccset. Versenyen kívül persze, mivel csak hárman vagyunk, és a jelenleg érvényes rendszer szerint ugye az számít koomam.hu eseménynek, amikor legalább 5, nem egy családba tartozó tag jön össze. De le van szarva, a lényeg az, hogy játszunk, itt végre először. Befejezni természetesen nem tudjuk, illetve félbe kényszerülünk hagyni az ebéd miatt, de nem siránkozunk, sőt örülünk az energiabevitelnek, mert komolynak ígérkező, Szanticskára célzó bicajtúra vár ránk délután, mely viszonylag hirtelen be is következik, és ugyancsak váratlanul ér minket a Dugó ötlete, miszerint ne az országúton, hanem a dombokon átvágó, sokkal rövidebb földúton kerekezzenek azok, akik képesek rá (mármint van kerékpárjuk, tudnak biciklizni, és nem terhesek). Azzal kecsegtet minket, hogy az aszfalt ötször hosszabb lenne, és itt csak egy emelkedő van, rögtön az elején, amelynek tetejére ő már feltekert, tehát fel lehet. Asszony és gyerek a kocsiba, mi meg nyeregbe, aztán amikor a falu szélén bekanyarodunk jobbra, és meglátjuk a hosszasan, meg nem is enyhén tornyosuló klasszikusan szétmosott, agyonjárt földutat, akkor egy pillanatra elakad a lélegzet, elszomorodik a szív, és a test választaná mégis inkább a terhességet, de már késő, legalábbis ezen túra szempontjából.
Dugó továbbra is tartja magát ahhoz, hogy ő ezen felment, de ekkor már azért azt is elmondja, hogy a végén furcsán, mondhatjuk kellemetlenül érezte magát, nagyjából olyasmi jött neki elő, hogy szétreped, és leesik a feje, miután elhányja magát. Ez sokat segít, de az még többet, hogy bőven a féltáv előtt az említett személy váratlanul abbahagyja a pedálozást, ugyanerre kényszerítve a többieket is, lévén sávot váltani lehetetlen, mert akkor biztos bedőlnénk a gabonába. Az ebédre fogjuk a dolgot, reggel frissen kelve biztos menne, mondjuk, majd feltoljuk magunkat a dombtetőre. Emelkedő persze van még sok (csak egy van az elején, mi?), de már nem igazán veszélyesek, és vegül begurulunk Szanticskára, nem sokkal a gépesített egység érkezése után (tehát autóval tényleg sokkal hosszabb). A falu bűbájos, autós közlekedés tilos, tisztaság, csend (egyébként is zsákutca). Viszont nincs kocsma, csak kecske, de a gyerekeknek ez is jó. Némi üldögélés után vissza, de ez már értelemszerűen jobb, mert nagyon ritka az olyan útvonal, amely egyformán emelkedik mindkét irányban. Otthon azért így is halálos fáradtság, a hideg sör nagyon-nagyon kijár. Rövid pihenő után folytatjuk a félbehagyott petanque meccset, és be is fejezzük: a délelőtt nem igazán remekelő Dugó hozza tavalyi formáját, feljön a hátrányból, majd megnyeri 13:7:6 (Dugó:Csaba:Anda) arányban (szerencsére nem hivatalos a meccs, mint említettük :-) Este Smicu túróscsuszával kápráztat, majd Trivial Pursuit.
Pénteken teljesen programmentes nap. Ildi reggel elmegy autóval vásárolni, de a már úton lévő Gyöngy is kap egy gigantikus listát. Ebédre igény szerint maradék túróscsusza, vagy sör, vagy semmi.
16:00 körül megérkezik Gyöngy és Bogi, mely varázslatos létszámnövekedés automatikusan magával hozza az első hivatalos petanque meccs megrendezését is. Bicajtúra a gyerekeknek Alsógagyra, Ildi vacsorát készít, a Kata meg legalább 15x beszél a Fánival, hogy mit hozzon, mit vegyen, mit tegyen. A bringázásból megérkező gyerekeknek festést szervez egy okos szülő, ezzel nagyon jól elvannak, majd talpig összekenve fejezik be az alkotási folyamatot, mely a Felsőgagyi Nyári Összművészeti Fesztivál második jelentős eseményébe, a Kortárs Naív Festők kiállításába torkollik. 19:00-kor megjön a Fáni (nagy visszatérés, de lesz még nagyobb is!), hoz egy bicajt magának, és egyet a Borsónak is, tehát ezen a fronton tovább erősödünk. Este lezajlik a Gyerekszínház második előadása (a jegyek szerencsére ingyenesekÖ, a siker frenetikus, visszataps. És mivel Szent Iván éjjele: tűzrakás, tűzugrás (előbbiben feltétlenül a Dugó a király, aki többnyire "just one match", és persze papír nélkül).
Másnap végtelenül hosszú programtervezési fázis, ahogy gyarapszik a létszám, úgy nehezedik egyre jobban az egyeztetés, ki mit szeretne, mikor, és kivel, meg ugye hol. De végül győzelem: Ős Kaján étterem, Tolcsva. Asztalfoglalás 14 órára, 14 főre, enni már biztos fogunk, a többit meglátjuk a kávé után: esetleg kis kirádulás, Boldogkőváralja, Vizsoly, akármi. Pontosan érkezünk (nem szokás a társaságban, biztos fatális véletlen, vagy ismeretlen erők hatása), és azonnal elképedünk: a hely önmagában egy külön könyvet érdemelne, zseniális. Francia konyha, hazai szezonális alapanyagokból, friss kerti zöldség, gyönyörű tálalás. A francia tulaj nagyon kedves, vicces akcentussal tegeződik kapásból, olyan mintha régi baráthoz érkeztünk volna vendégségbe.
Nem étterem, hanem otthon, amibe mondjuk az is besegít, hogy jelentős létszámú társaságunkkal hamar eluraljuk a terepet, és nem nagyon van vendég rajtunk kívül, így szinte minden terem a miénk (ki is használjuk, és a kertet sem hagyjuk parlagon). Drága, de finom, valódi élmény az egész, egyértelműen megéri (jövő héten újra ugyanitt :-). Rövid tanakodás a végén, majd a Dugóék kirádulni, a Gyöngyék Mádra borért, a többiek meg haza indulnak, ahol rögtön petanque, mert a Fáni még nem játszott, és neki is jár a pénzéért, ugyebár. Dugó palócgulyást szerkeszt bográcsban, éjfélre kész, kevés számú bátor jelentkező fogyaszt is azonnal, de a többség inkább társasjátékba fekteti energiáit.
26-án vasárnap a társaság nagyobbik része Szlovákiába rándul barlang, sztrapacska, helyi sör és egyéb kalandok reményében (erről bővebben majd a Csaba mesél), Anda, Borsó és Fáni bringával, a már jól ismert szivatós földúton áthúz Szanticskára, egyrészt mert a Fáninak ez kimaradt, másrészt a Borsó szeret ülni a gyerekülésben, harmadrészt meg nőjenek csak azok az izmok. A büfé most is zárva, azzal a különbséggel, hogy nyitvatartási időben. Kecskék megvannak, de emberi életnek semmi nyoma, szemben a múltkorival, amikor százasával hömpölyögtek a fiatalok a GYIK Műhely területén. Ott most csak egy rettentő fáradtnak és öregnek tűnő farkaskutya horkol az asztal alatt, és akkor sem riad fel, amikor a Borsó leesik a kőfalról, és utána hosszasan sivít. Mivel esőfelhők gyülekeznek, és csinálni sincs mit, hazatekerünk sietve, meg is ússzuk a nem sokkal később lecsapó nyári záport, melyet a Borsó és a Fáni átalszik, Anda meg igyekszik átolvasni, de nem sikerül, mert megérkeznek a Viktorék, akik jelezték ezt, de mintha mindenki elfelejtette volna.
Szóval négyen jönnek Tokaj felől egy ellen, palócgulyást enni, cserébe hoznak egy üveg sárga muskotályt, amelyet aztán olyan nagy becsben tartunk, hogy majdnem elfelejtjük meginni, csak az utolsó éjjel kerül rá sor. Az eső újra rákezd, felébrednek az alvók, etetés, és közben befutnak a Dugóék a kirándulásból, melynek egyértelműen pozitív hozadéka ott mozog egy kis műanyag vödörben: élő folyami rák, egy valóban létező élőlény, szigorú bizonyíték. Egy rövidke óra múlva a többiek is begurulnak, Viktorék meg éppen haza (hatalmas buli volt! ;-), majd acsora után a Dugóék is csomagolnak, és nehéz szívvel elhagyják a helyszínt. A nyálkás idő ellen a teraszon kivitelezett borozással védekezünk, nagyjából be is válik, túléljük.
Hétfőn egy komolyabb takarítással kezdünk, mivel a tervek szerint nagyobb mennyiségű friss arc érkezik a nap folyamán. A terasz felmosása során minden lekerül a parkolóba, és ez a felállás váratlan örömöt okoz, újszerű, izgalmas, szabadság, gintonic, szeretem, így nem is igazán erőltetjük a visszapakolást. Ebédre Bogi kidolgoz jelentős mennyiségű tésztát, krumplis és káposztás változatokban, melyek fogyasztása közben befut a Macek, mellette Szofival, alattuk egy 153 éves Volkswagen Jetta (bekerülési költsége 100.000Ft, príma vétel, megy, mint az állat). Adriék (Géza, Emma, Eszter, Andris) 16:00 körül kerülnek beljebb, már csak a Ritát várjuk aznapra, meg egy vacsorát, amelynek előkészületei rövid pihenő után be is indulnak: lecsó bográcsban. Aki nem tud segíteni, az sajnálkozik, majd elvonul a petanque pályára, mert a Gézának is meg kell mutatni a játékot, meg a Maceknek is sír már a szája tája. Meccs közben befut a hiányzó Rita, szünet, de aztán elő a reflektorral, és a nagy népszerűségnek örvendő éjszakai petanque pillanat következik be, pécsi portugieser-rel megtámogatva.
Június 28., kedd. Reggeli motoszka (ami úgy 2-3 óra hosszat tud tartani, ha mindenki begyorsul a közös cél érdekében), majd ismét Szanticska a cél, egyrészt megmutatni azoknak, aki még nem jártak ott (mintha mi fedeztük volna fel), másrészt a cél a helyi salakos focipálya petanque célokra történő hasznosítása, Európában először. Azon egy kicsit sem lepődünk meg, hogy a büfét zárva találjuk, meg nem is zavar, mert rengeteg mindent hoztunk magunkkal, hideg folyadékot is beleértve, amire nagy szükség van, lévén a legmagasabban jár a Nap, és a pálya felett természetesen semmi árnyék sincsen. Egyrészt ez a faktum, másrészt az, hogy a salak az salak, tehát feketén porzik, valamint az erős reményeinkben való csalatkozás, miszerint sima lesz a terep, és végre nem alattomos fűcsomókkal kell hadakozni, oda vezet, hogy villámgyorsan hamvába hal a játék, és két kör után mindenki feladja, árnyékba vonul, iszik. A gyerekek is elkezdenek nyiszogni, lévén a már jól ismert kecskéken kívül nem igazán adódik szórakozási lehetőség (és hát nekik is melegük van, mármint a gyerekeknek), amit nem szívesen hallgat az idősebb korosztály, ezért gyorsan hazahúzunk, és ki alvással, ki apró kerékpár túrákkal múlatja az időt, míg a Smicu a tőle már jól ismert (és szeretve tisztelt) rakottkrumplit rakja össze. Bogi hosszasan távozik, Csaba és Rita vásárol. Este Trivial Pursuit, Géza nyer.
Szerda reggel jön a mozgó ABC és ad nekünk kenyeret (ehhez az Adri kellett, mi tavaly észre sem vettük a lehetőséget, és minimum Encsre jártunk be kenyérért, szükség esetén), majd jön az Elektromos Művek, és megsturcolja a fenyőket, a gyerekek roppant élvezik az emelőkosaras mutatványt. Egy küldöttség átvonul a szomszédba a teli moslékosvödörrel, végre nem kell kidobnunk semmi maradékot.
Ismétlésképp irány Lillafüred, mert frissen sült pisztrángból sosem elég. Most azonban nem a kézenfekvő úton, hanem Edelény felé, egy nem sokkal hosszabb, viszont sokkal szebb nyomvonalon közelítünk, és újitunk azon a téren is, hogy Lillafüreden leparkolva, kisvasúttal folytatjuk az utat, és a Felső-Garadna megállótól a gigantikus lapulevelekkel szegélyezett sínek mentén legyaloglunk a telepre. Visszafelé szintén vonat, de az elhúzódott ebéd miatt csónakázásra már nem marad idő, 18:00-kor elindulunk haza, de előtte azért még iszonyatos vattacukor, elképesztő fröccsöntött szuvenírek, és kellemes hosszúlépések. Hazafelé újra a dombok között, belefutunk a naplementébe, és ez többször fotográfiai célú megállásra kényszerít minket, de örömmel teszünk eleget a kényszernek, mert lenyűgöző a látvány, és bár tudjuk, hogy ezt fényképen visszaadni lehetetlen, vadul kattogtatunk. Vacsorára tegnapi rakottkrumpli, ami még most is hibátlan, sőt összébb értek az ízek.
Csütörtök hajnalban Macek felugrik Budapestre (majd este visszatér: az igazán nagy visszatérés!), délelőtt Rita és Anda elindul Miskolcra, a Pécsről vonattal délben érkező Tamás fogadására (halálpontosan érkezünk a pályaudvar főbejáratához, 12:00-kor), és akkor már el is hozzuk, meg be is ugrunk pár órára a Metro áruházba elkölteni egy csomó pénzt. Szemerkélő eső, de a Tomzi rögtön petanque után kiált, és mi a kedvére teszünk, mert igaz barát. Majd sor kerül a mindenki által remegve várt gigantikus rántotthús vacsora előkészületeire, majd a csodálatos végtermék elfogyasztására, mely után felmerül az éjjeli petanque gondolata, de valahogy gyorsan hamvába is hal, és helyette a rövid idő alatt igen népszerűvé vált Perudo kerül asztalra.
Péntek reggel 07:00-kor a Csaba a fővárosba hajtat, lecserélni a jó öreg Bravot egy zsír új Octaviara ("Új autónak nincsen párja, Molnár család régi álma!"). Így a vége felé a tollasháló is előkerül a tokjából (végig ott volt az ajtó mellett, de ezek mind lusta disznók, nem érdemelnek semmit, bár nem is hiányzik nekik, kézzel eszik a kaviárt). Maceknak nem teljes a pihenés, egyszer csak a park sarkában látható, amint szövegkönyvet olvas, de nem hagyja sajnáltatni magát, mert utána hideg sört iszik, és ez egyenlővé teszi a nagy többséggel. Ebédre tegnapi maradékok, hideg ez-az, nem kell mindig főzni. A beígért országos lehűlésnek és csapadéknak semmi nyoma, hőség van és verőfény, de emiatt senki nem panaszkodik, hanem inkább megkezdjük a felkészülést a Csaba (és az új autó) fogadására: a Gyöngy transzparenst rajzol, a többiek lufit próbálnak fújni, részleges sikerrel. Dekoráció elhelyezése, koreográfia megtervezése, énektanulás, fogadás balról reflektorral, pezsgő, zajongás, nevetés. Utána hatalmas perudo játszma 40 (50?) kockával , majd váratlanul arra leszünk figyelmesek, hogy szólnak a madarak, és kezd megszűnni a sötétség, amit először nem értünk, majd kiderül, hogy elmúlt hajnali 4 óra. Pánikszerűen elrohanunk aludni, mert tudjuk a kicsinyek minden tapintat nélkül talpon lesznek pár óra múlva, és akkor már nehéz.
Szombaton totális kóválygás, maximális szervezetlenség és tehetetlenség, minek alapján egy darabig úgy néz ki, hogy semmit nem fogunk csinálni, de aztán végül valamitől beindul a dolog, és asztalt foglalunk 17:00-ra az Ős Kajánba, már megint, igen, mert egy alkalom fájdalmasan kevés volt, és egy csomó ételt még nem kóstoltunk. Smicu előveszi a csodafegyvert, és óriásbuborékokat gyárt, ami rendkívül látványos, csecsemőnek és nyugdíjasnak egyaránt.
Egyre többen az új autó körül, és persze mindenki szakért, tudni véli, vagy szerinte nem úgy van, és talán jobb lett volna, de ez se rossz. Géza focimeccset nyoma a lányokkal, az eredmény ismeretlen. Macek elszállítja Gyöngy Kómát Miskolcra, és csak utána csatlakozik hozzánk Tolcsván, enni egy kis nyers gyümölcsöt, mert neki most ez van rendelve. Nem lehet könnyű dolog almát enni mézes-gyömbéres kacsamáj illata mellett ülve, de nem is mondta neki senki, hogy az lesz. 7 óra után indulunk vissza Felsőgagyra, más program már (most sem) fér bele, így idén is kimarad Boldogkőváralja, Vizsoly, tokaji pincék, erdei kirándulás, gombamérgezés, űrutazás. Egyeztetés az Évával, hogy mikor is lépnénk le: mi 14:00-val indítunk, ő a 10:00-at javasolja, mire mi lerakjuk a telefont, és gondolkozunk kicsit, majd a Fáni kialkudja nála a 12:30-at, tehát mi nyerünk.
Vasárnap, utolsó nap: pakolás órákon át, eltűnt tárgyak keresése, elveszettnek hitt dolgok felbukkanása. Smicu a több napja épülő mátrixot tölti fel a zárás adataival, majd mindeki fizet, és reméli, hogy kijön a végösszeg (kijött). Az idő ismét gyönyürű, tehát jó nekünk, másrészt szar, mert így nehezebb elmenni. Ugyanakkor ennyi most bőven elég volt, talán kicsit sok is, jövőre ha lesz, akkor - biztos másképp lesz ez az egész. 13:00-kor az utolsó egységek is elhagyják a helyszínt. Budapest, megyünk!
Általános kiegészítések: szelektív hulladékgyűjtés, többször újrakezdve, majd a végén ott hagyva az egészet; időnként óriásbögöly rajzás, 5-6 kutya a szomszédban; Berci üvöltve fogzik; Borsó sikítva hisztizik; sok szelíd lepke; arcfestés; precíz italmérés; igazságos mosogatásra törekvés.
|
|
|
|
|
