Nagyon sokat kellett várni rá, de itt a tavasz, megjött, csókoljuk a kezét-lábát.

Dísznövény, biobútor és vattacukor kiállítás (fesztivál, szakvásár és dzsembori) a Corvinus Egyetem (volt KEK) parkjában, amihez ugyan nekünk lényegében semmi közünk, de egy ideje már pedzegeti az Ildi, hogy kipróbálhatnánk az ott elterülő salakos pályát, elsősorban persze azért, mert ők közel laknak (ez utóbbit nem mondja, de tudjuk), másodsorban meg azért, mert nincs kutyaszar. A rendezvénynek annyi előnye kétségkívül van, hogy a terepen italmérés és ételosztás is zajlik, míg egyébként ezekről magunknak kellene gondoskodnunk, mindent odacipelve, szétpakolva, kicsit káromkodva.

Szép komótosan mindenki befut, a Tamás már megint itt ólálkodik a városban, még a Gyöngy is eljött biciklivel, de ő aztán helyből indult is haza, mert nem merte kint lelakatolni a gépet, be pedig nem engedték a zsíragyú rendezők. A Csaba késik másfél órát, de így is tudunk örülni neki, mert nélküle csak négyen vagyunk, és nem lenne hivatalos a meccs. A lányok nem igazán aktivizálódtak, ki azért, mert túl sok a gyereke, ki azért, mert túl kevés, ki szülni fog, ki nemrég szült; mindig van valami olcsó kifogás. A kemény magot ez nem hozza zavarba, ráront a salakra, és dob. Ismét kiderül, hogy ez az anyag az emberi létezéssel alapvetően összeférhetetlen, és az biztos, hogy nyáron, 40 fokban, az árnyék nélkül feketén porzó pályán nem sokat fogunk időzni (lásd még Szanticska esetét). Most még elment valahogy, de ebből nem csinálunk rendszert, egyébként is elvileg bérleti díjas a dolog (pénzért meg nem játszunk, ugye!).