Ilyesmiről már írtunk a hasábokon, de a hagyomány az már csak efféle unalmas, repetitív dolog, ezt kell szeretni. És mivel konkrétan ez nagyon jó dolog, hát könnyű szeretni.

Mindenféle autókkal, meg vonatokkal odementünk néhányan, és aki korábban érkezett, az még segíteni is tudott a konyhai tusakodásban, ami bizony jól jött, mert ennyi fogást, ennyi emberre úgy megcsinálni, hogy a tálaláskor minden megfelelő hőmérsékletű legyen, hát az nem egyszerű feladat. A nagyját persze a Kata már előkészítette, de a fennmaradó cselekményekben jól esett részt vállalni. Csodálatos étkeket fogyasztottunk, az ilyen pillanatokért érdemes élni (ezt biztos mondtam már). A somlói galuska nem illett a sorba, de állítólag valódi indiai édességet gyakorlatilag lehetetlen itthon elkészíteni, nem lévén hozzá alapanyag.

Első körben csak a nők, de később a hímneműek is kaptak pöttyöt a homlokukra, meg persze hangosan szólt a füstölő is, melyhez este a nyitott kandallóból magyar füst csatlakozott. Vacsora után vita alakult ki a világ/emberiség sorsát illetően, páran emiatt csak hajnali 5 körül feküdtek ágyba. Ehhez képest valódi hőstett, hogy délelőtt el tudtunk indulni a kötelező kirándulásra a gyilkosan szeles, szarhideg időbejárásba bele. Túléltük, mert kemények vagyunk. Otthon forró tea, kávé, sajtó, gyerekjáték, társasjáték, majd megint vacsora, amire szerecsére maradt még anyag az előző napról. Utána együtt néztük a tévét (ez kicsit furcsa volt), és viszonylag korán lefeküdtünk (ez elég jó volt), hétfőn pedig 5-kor keltünk (ez borzalmas volt), hogy Budapestre.

(az összes - 50 vs. 42 - kép itt, nagyobb méretben)