Feltűnt, hogy nagyon ritkán mahjongozunk, de hamar kiderült, hogy ez azért van így, mert a Fruzsi szült mostanában egy Mártont, és az ilyesmi sok idejébe kerül az embernek, főleg az elején (meg aztán még 20-25 évig). Ezen túlhaladva viszont jöhetnek újra a programok, akár egy mahjong is, hisz az általában nem jár fizikai sérüléssel, nincs benne headbang, és alapvetően zajtalan folyamat.

Hazánk kormánya szerencsére támogatja ezt a népsportot, és épített egy autópályát Dunaújvárosig (a végtelenbe és tovább!), így manapság villámgyorsan ott lehet lenni. Magunk is így cselekedtünk, ott lettünk. Szemben a Fruzsival, aki viszont Kapolcson lett, ahol a Cseh Tamás (maradjatok együtt!) vinnyogott valami nyikorgó szinpadon, és ehhez közönségre volt szüksége, mint egy kezdő amatőrnek. Létszámunk tehát határértékké degradálódott, amibe bele is buktunk, mivel amikor a Fáni elvitte lefektetni a Borsót, akkor hamar ő maga is úgy maradt, ami bizony gyakran előfordul, de öt fő jelenléte esetén még nem okoz komolyabb fennakadást a programban. Hárman viszont nem lehet ezt játszani, így csak ültünk, ettünk és ittunk, ami nem hangzik túl érdekesen (és nem is az), mégis hajnali kettő lett, mire abba tudtuk hagyni. Másnap fényár a kertben, gyerekjáték a fűben, aztán irány a falunap, félelemmel elegy izgatottsággal. Lenyűgöző ez, főleg a városlakónak, mert ilyesmihez csak itt lehet hozzájutni: "Jó ebédhez szól a nóta" elektronik oldboys csapattal, hihetetlen bajuszú és frizurájú énekessel a mikrofon előtt, helyi asszonyok hastánca, tök idétlen Kenguru Ugrócsoport, szerencsétlen Palcsó Tamás, kikötött csacsi, kisvonatozás, ugráló-vár, pónilovaglás, vattacukor, kolbász, csapolt sör, a Természtbarát Kör fotókiállítása, stb. Mahjong aznap se, nem volt kedv, ami kicsit szomorú, de túlélhető.