A szilveszterkor feláldozott malac, bár nem volt egy óriás, mégis elképesztően sok táplálékot erdeményezett, olyannyira, hogy az akkor jelenlévő huszonvalahány ember messze nem volt képes mindent elfogyasztani, egyrészt. Másrészt bizonyos árúfajtáknak érlelés kell, ugyebár. Így aztán már akkor tudni lehetett, hogy valamikor újra össze kell gyűlni, és megenni (elosztani) a maradékot. Volt, hogy húsvét, de az nem jött össze, és végül március 19 lett a nap, amikor megint együtt, és a nagy húsok, kolbászok (+ kolbászkák ;-), hozzá némi körítés, maradék borok, házi pálinkák, szevasztok.

Frissen főtt csülökre érkezni délután hatkor úgy, hogy nem is ebédelt az ember, hát az valami nagyon fényes dolog. Uraynk éppen reszelte a friss tormát, jó ember az, jókor, és jó helyen. Aztán töltött dagadó, oldalas, ilyen-olyan pecsenyék parázson grillezve, meg persze extra gazdag házi készítésű csokoládétorták, hogy ne szomorkodjon az ember akkor sem, amikor már elfogyott a hús.

A végén meg felkerült a garázsból a kolbászsereg, két teljes comb, és elképesztő matekozás, majd amatőr hentesverseny vette kezdetét, melynek befejeztével mindenki megkapta a saját pakkját, és mehetett boldogan, de akár ott is alhatott (tökéletes szolgáltatás).