Szezonnyitás, keményen.

Az ötlet jónak tűnt, remélhető volt joggal, hogy most már tényleg vége a nyomornak, sötétségnek és a végtelenül unalmas fájdalomnak, mert eljő a tavasz, kivirágzik a sok bisz-basz, a hótakaró alól előtűnik a szégyentelen mennyiségű kutyaszar, és nem kell annyi ruhát felvenni reggelente.

Hideg nem is volt, sőt reggel még verőfény biztatott minden jóval, de aztán kettőkor már szemerkélt az eső, és ebből nem is nagyon engedett. A Vagon terasza még nincs kipakolva (belsős infó alapján ez április végén megtörténik), de mivel nekünk ott mindent szabad (szintén belsős infó), kihozatjuk a sört, és úgy várjuk be a notórius későket (neveket nem mondok, mindenki tudja kiről van szó). A létszám meghökkentően magas, valószínűleg az is elcsábult a hosszú szünet után, aki egyébként nem szokott. A kellő érdeklődés szigorú alapfeltétel volt, mert szezonnyitót nem csinálunk 4-5 embernek, aki egyébként is bármikor össze tud jönni ilyen célból. Máté család teljes létszámban (még Vendelt is kihozták ázni egy kicsit), Uray (Hórihorog) Gergő, Schetl (Tegnap Akkora Hangfalat Építettem Nagyobb Lett Mint Én Magam Gyöngy) László, (Csaba Kollégája Nem Is Tudom A Vezetéknevét) Viktor és még sokan mások (lásd: csoportkép). A Viktornak mellesleg lassan érik a tagsági, mert szinte többet látjuk, mint egyes kómákat (ebből biztos következik valami, de most nem jut eszembe, hogy mi).

A szűnni nem akaró csendes szemerkélés miatt a csapat fele nem bírta sokáig, a másik fele még nyomott két kört, és maradt három üveg sör. A Macek nem jött el.